Erg Chigaga hatalmas homokdűnéi…. és elakadni a legkisebben

2018. február 8. 

A hajnali napsütésben elfogyasztott finom reggeli után mindent elkészítettünk az Erg Chigaga túrára. A túra alapvetően egy körutazás, Mhamid-ból indulva megteszünk egy kört, hogy aztán ismét visszatérjünk a városba. 

Mivel mi hamarosan észak felé haladunk tovább, ezért csak odafelé tartunk együtt a túrával, vagyis Mhamid-tól Erg Chigaga-ig, onnan pedig egyedül megyünk Foum Zguid-ig.

Ahmed megmutatta nekünk a tervezett útvonalat a térképen, mi pedig készen álltunk az indulásra. Ő ugyanolyan Toyota Prado 120-at vezetett, mint a mi, bár az övé teljesen meg volt pakolva. Van, hogy más autókkal indul a túrákra, esetleg utasokat is szállít. Így találkoztunk a kanadai Owennel is.

Owennel

Owen nyugdíjas, és az elmúlt 7 évben a világot járta, nagyon kevés időt töltve az otthonában, Kanadában. De ne egy tipikus idős nyugdíjast képzelj el! 

Owen keményen dolgozott, amikor fiatalabb volt, így nagyon korán nyugdíjba tudott menni, hogy szabad életet élhessen és bejárhassa az egész világot. Sokan csak álmodoznak az ilyen életről, de nem tudják elképzelni, hogy ez valóban lehetséges. Most már láthatjátok, hogy nagyon is az!

Erg Chigaga felé néhány órás volt az út, amit nyugodt tempóban tettünk meg. Gyakran megálltunk, hogy a turisták fényképeket készíthessenek, valamint egy kellemes ebédet is elfogyasztottunk az egyik oázisnál. 

A sivatag közepén belebotlottunk egy hatalmas rukkola mezőbe is. Egy csomó teve (dromedár pontosabb szó lenne) rágcsálta nyugodtan a finom salátát – szürreális látvány volt. Az egész mezőnek olyan illata volt, mint egy tál salátának.

Erg Chigaga homokdűnéihez nem sikerült valami méltóságteljesen megérkezni. Kicsit lelassítottam, hogy Evelin fényképeket készíthessen, és ennek eredményeként alaposan elakadtunk egy kis homokos szakaszon. 

Még dűnének sem lehetne nevezni, bár Evelin igyekezett menteni a becsületemet, és úgy fényképezni, hogy nagyobbnak és magasabbnak tűnjön az a kis domb. Úgy elakadtunk, hogy 40 percbe telt kikászálódni belőle. A homokszőnyegek a kerekek alatt óriási segítséget nyújtottak!

Miután sikerült ismét elindulni, 10 perc alatt megérkeztünk a sivatagi, beduin stílusú táborba. Közvetlenül a magasabb homokdűnék mellett állították fel, bár ennek ellenére mi azt terveztük, hogy a tetőtéri sátorban fogunk aludni.

Homokdűnék

Ha már idáig eljöttél, akkor kötelező, hogy teveháton lovagolva felmenj a legmagasabb dűnére, és onnan nézd meg a naplementét. Tudom, nem is tudnék ennél nagyobb klisét mondani, de azért az élményért tényleg megéri! 

Nem csak a különleges és gyönyörű “homokhegyek” látványa emlékezetes, de számomra a naplementét követő hirtelen hőmérsékletcsökkenés is felejthetetlen élmény maradt. Gyorsan nagyon hűvös lett, így alig vártuk már a házigazdánk által készített forró vacsorát. 

Ezután következett az egész utunk leghidegebb éjszakája. Számítottunk rá, hogy hideg lesz, úgyhogy síruhát viseltünk pizsamaként, de még ez sem volt elég. Ennek tetejébe Evelin még meg is betegedett. 

A legmagasabb homokdűnén

Mivel mindketten pontosan ugyanazt az ételt fogyasztottuk, ezért nem tudjuk mi okozhatta, viszont az biztos, hogy a következő két napban nem érezte jól magát. 

Én nagyon élveztem az Ahmed által vezetett túrát, részben azért, mert így biztonságosabb volt, részben pedig azért, mert így találkozhattunk Owennel, de ettől függetlenül egyedül is megtehető az út. 

Tevegelés a Szaharában

Mindössze annyi a dolgod, hogy követed valamelyik Mhamid-ból nyugatnak tartó utat, és előbb-utóbb odaérsz majd. Ha GPS-t vagy műholdtérképet is használsz, akkor meg pláne nehéz lenne eltévedni. 

Share on facebook
Share on pinterest
Share on email
Share on print

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *