Amikor egy Komppal sodródtunk a Gambia folyón…

2018. január 26.   

Én már meg sem lepődöm, amikor eltévedünk… Ismét úgy döntöttünk, hogy vezetünk egy kicsit off-road terepen is, és a GPS koordinátákat követve egy olyan szakaszhoz jutottunk, ami elég nagy kihívást jelentett az autó számára. 

Egy olyan úton haladtunk, ami végül zsákutcába vitt: a Gambia-folyó elállta az utunkat, de az ösvény eleve annyira szűk volt, hogy az aljnövényzet teljesen összekarcolta a Toyota oldalát.

Muszáj volt az autó előtt mennem, és minden túl alacsonyan fekvő ágat elhajlítani, nehogy fennakadjon rajta az autó tetején tárolt sátor és a benzines kannák. 

Összekarcolt Toyota

Igaz ugyan, hogy eltévedtünk, de így rábukkantunk egy olyan aprócska falura, amely csupán néhány kunyhóból állt, és viszonylag távol helyezkedett el a főúttól. Az autókat szerencsére le tudtuk parkolni még a falu előtt, és gyalog mentünk be, az ottaniak pedig nagyon kedvesek és barátságosak voltak. Körbevezettek minket a faluban, amely nem lehetett nagyobb, mint 30 x 30 méter.

Lenyűgöző volt látni, hogyan élnek mások. Elmagyarázták, hogy van vezetőjük, és nemcsak a legjobb szobájukat mutatták meg nekünk, de a falu kútját is. Nehéz ép ésszel feldolgozni, hogy mennyi különböző életutat járhat be az ember ezen a bolygón, attól függően, hová születik…

Határőr

Ezután elindultunk végre a gaboni határ felé. Nem volt valami egyszerű a határátlépés, mivel túl sok ember érkezett a határra pontosan ugyanabban az időben. Nem nehéz megérteni, hogy a hivatali személyek miért nem tudtak gyorsabban haladni, valószínűleg sosem találkoztak még ilyen forgalommal. 

Volt egy ellenőrző pont, ahol minden egyes csapatnak 20 eurót kellett fizetnie. Állítólag ennek valami köze volt ahhoz, hogy simábban menjen a határátlépés. Ám amikor más független overlanderekkel beszéltünk, akkor ők azt mondták, hogy nekik soha nem kellett fizetniük semmit ezeken a határátkelőkön…

Gambiai határváros

Gambiába megérkezni egyet jelentett azzal, hogy végre a helyiekkel is tudunk beszélgetni, hiszen ez az ország korábban brit gyarmat volt. Egy valóban élettel teli, zöld ország, ahol még Szenegálnál is jobban érzi az ember, hogy az igazi Afrikába érkezett…

Csakúgy, mint Szenegálban, a nők itt is mindent a fejükön hordtak színes ruháikban, a levegő pedig forró, de itt valahogy minden tapasztalás és élmény sokkal intenzívebben hatott ránk.

Volt egy másik dolog is, amit már korábban is észrevettünk, viszont soha nem volt annyira szembeötlő, mint itt: a nők keményen dolgoztak, főztek, munkálkodtak a mezőkön, piacra és piacról sétáltak nagy terheket cipelve és mindeközben végig a hátukon hordozták a kisgyerekeiket. Ugyanakkor a férfiak nagyon gyakran csak az árnyékban heverésztek és beszélgettek az ugyanannyira inaktív barátaikkal. Az egész térségre jellemző volt ez, de Gambiában volt a legnyilvánvalóbb.

Helyiek az autónál

Nem sokkal a határátkelést követően egy újabb feladat várt ránk, mégpedig átkelni a Gambia folyón. A folyó az egész országon végigkígyózik, amelynek egyetlen szomszédja – az Atlanti-óceánt leszámítva nyugaton – Szenegál. 

Ügyesen egyensúlyozó nő

A folyó tehát az ország létfontosságú eleme, viszont alig vannak rajta hidak. Ez azt jelenti, hogy fájdalmasan lassú kompokkal lehet csak átkelni a folyón, amelyeknek persze nagyon kicsi a kapacitása. Átkelni a Gambián viszont határozottan felejthetetlen élmény. 

Még emlékezetesebbé tette az élményt az, hogy az első átkeléskor a komp motorja hirtelen megállt! Miközben a vízilovakkal és a krokodilokkal teli folyón sodródtunk lefelé, a parton egy szerelő beugrott egy kis csónakba, elevezett a kompig, felmászott, gyorsan beszaladt a motorházba, megjavította, ami elromlott, majd visszacsónakázott a partra, mi pedig folytattuk az utunkat. Az egész esemény nem tartott 10 percig, viszont amikor épp egy krokodilokkal teli folyón sodródsz, akkor 10 perc is egy örökkévalóság…

Az aznap éjszakára kijelölt táborhely Janjanbureh-ban volt, ami még kb. 2 órás utat jelentett. A naplemente legalább annyira élénk színekben pompázott, mint az afrikai nők által viselt ruhák. A táborhoz ismét csak sötétedés után sikerült odaérni. 

Oda kellett figyelnünk, hogy ne hagyjunk szét apró tárgyakat, mivel kíváncsi majmok randalíroztak mindenfelé, és bármit összeszedtek, amit találtak. 

A napot végül helyi rossz tésztával és szintén helyi, de annál finomabb sörrel zártuk. Ha jól emlékszem, akkor ez alkalommal a lányok nem tudták, hogy mennyi az elég…

Share on facebook
Share on pinterest
Share on email
Share on print

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *