2018. február 10.
Vendégházunk az Imlil hegy tetején volt, ami azt jelentette, hogy éjjel 1 órakor egy csúszós, sáros, szamár piszokkal borított ösvényen kellett felmásznunk, ráadásul mindezt úgy, hogy cipeltük a hatalmas hátizsákjainkat is. A vendégház még az éjszaka közepén is volt olyan kedves, hogy küldött valakit, aki segített nekünk a cipekedésben.
Evelin egyre jobban érezte magát. Először egyedül mentem a faluba körülnézni, később azonban már ő is csatlakozott hozzám, és együtt mentünk vacsorázni. Leszámítva azt, hogy milyen utat kellett megtenni a vendégházhoz, a változatosság kedvéért végre volt egy pihenő napunk…
