Gambia neve miért The Gambia angolul?

2018 . január 31. 

Szóval ezen már elég régóta gondolkodtam, úgyhogy kicsit utánanéztem a dolgoknak. Csak három olyan ország van a világon, ahol az angol elnevezésben szerepel a névelő, mint kötelező része a névnek: The Bahamas (Bahama-szigetek), The Gambia (Gambia) és The Netherlands (Hollandia). 

Ezeken kívül léteznek még olyan országok, ahol gyakran használják a névelőt, ilyen például “the Ukraine” (Ukrajna) és “the Lebanon” (Libanon), viszont ezeknél az országoknál ez nem hivatalosan része a névnek.

Gambia esetében két oka is van annak, hogy így szerepel a név.

Amikor a portugálok először megérkeztek a régióba, akkor a Gambia folyóról nevezték el a területet a Gambiának (‘A Gâmbia’), majd amikor megérkeztek az angolok, akkor ők átvették az elnevezést, és így lett belőle The Gambia

A másik oka az, hogy amikor az ország 1965-ben kivívta függetlenségét, akkor már létezett egy másik ország is hasonló névvel: Zambia. Zambia szintén akkoriban vált függetlenné, és Gambia nem akarta, hogy összekeverjék vele, így ragaszkodtak ahhoz, hogy az ország hivatalosan is legyen A Gambia. 

Elég korán indultunk, hogy még időben elérjük a Banjulból Barra-ba közlekedő kompot, hogy aztán tovább haladhassunk a szenegáli Dakar felé. Borzalmas történeteket hallottunk a helyi kompról, olyanokat például, hogy 8-9 órákat kell várni, és hogy a turistákat automatikusan a sor végére küldik. 

Ezekből szerencsére semmi nem volt igaz. Egy hatalmas kompkikötőre számítottunk, ehelyett viszont csak egy kis kompot találtunk, aminek a rámpája ráadásul meg is volt hibásodva, és nekem kellett a Toyotával lesúlyozni, csakhogy az emberek felszállhassanak rá. Szerencsére sor sem volt, sőt, a helyieknek köszönhetően (akik egy kis borravalótól igazán barátságossá válnak) hamar megkaptuk a jegyünket is. 

A terepjárónk mellett még több nagyobb autó is elfért a kompon, és másfél órás utazás után megérkeztünk a túloldalra. Egy lassú, körülményes határátlépésre számítottunk, azonban meglepően tapasztaltuk, hogy minden relatív könnyen ment. 

Amit nem igazán értettem, hogy hogyan lehetséges, hogy pontosan ugyanazok a gyerekek kéregettek a határ egyik oldalán, akik aztán 20 perccel később Szenegálban tették ugyanezt. Biztos vagyok benne, hogy nem láttam őket sorban állni az útlevél ellenőrzésnél, úgyhogy nyilvánvaló, hogy a helyi emberek úgy járkálnak át a határon, mintha az ott sem lenne.

Mivel korán indultunk és nagyon jó időt futottunk be, ezért volt időnk megállni egy szafari parkban közvetlenül Szenegálba érkezésünk után: a Fathala Wildlife Rezervátumban. 

Gyümölcsös pult

Nagyszerű útikalauz kísért minket, és láttunk is egy csomó zebrát, antilopot, varacskos disznót, krokodilt és egy orrszarvút is. Az orrszarvúak sajnos nagyon ritkán manapság, így hatalmas szerencse volt, hogy megláthattuk a 6000 hektáros rezervátum egyetlen példányát. Ő egy hím volt, mivel nemrég szívrohamban elpusztult a nőstény. 

A szafari után könnyű út vitt a szavannán keresztül Dakarig. Szállodát nehezebben találtunk a kaotikus forgalomnak köszönhetően. Ngor kerületben sikerült foglaltunk végül szállást, ami az afrikai kontinens legnyugatibb pontján található. 

Share on facebook
Share on pinterest
Share on email
Share on print

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *