Csúnya, esős időre ébredtünk. Pont olyanra, amelyikből látszik, hogy egész nap erre számíthatunk. Így is lett. Nem a legalkalmasabb időjárás arra, hogy csak egy helyben üldögélj. Inkább vezetek esős időben, mint táborozom. 

Mivel a táborban viszonylag kényelmes volt maradni, ráadásul éttermek is voltak, ezért úgy döntöttünk, jobb itt maradni, hiszen még át kellett alakítani bizonyos dolgokat a kocsi hátuljában, ráadásul a sátor problémája is megoldásra várt. 

Nem tudott kinyílni a sátor

Már az előző este rájöttem a probléma okára, vagyis hogy a napellenző tartójának konzoljai útban voltak, emiatt pedig nem tudott kinyílni a sátor. Miután úgy döntöttem, hogy nem rendelek új konzolokat (először megrendeltem a Front Runner-ről, de végül lemondtam), két megoldás maradt. 

Vagy a sátornak, vagy a napellenzőnek egy másik helyet kellett választani a tetőcsomagtartón, ugyanis akadályozták egymást. Szándékosan az 1,4 méteres napellenzőt választottam a hosszabb helyett, mert ez közvetlenül illeszkedett a tetőcsomagtartó hátuljához, tökéletes menedéket biztosítva a nap és az eső ellen főzés és étkezés közben, vagy ha a hátsó ajtók nyitva vannak. 

A napellenző helyzete ezen a napon valóban tökéletesnek bizonyult, mivel Evelin egész nap azon volt, hogy újracsomagolja a dolgokat a jármű hátuljában. Tekintettel erre és arra a tényre, hogy apám telefonon is megnyugtatott (ő a legjobb barkács ember / ezermester!), nyilvánvaló volt, hogy a tetőtéri sátornak kell előre mennie, az Enders alumínium doboznak pedig hátra. 

Autónk belülről

Nem voltam teljesen megelégedve ezzel, mert nehéz dolgok vannak ebben a dobozban, például alkatrészek, motorolaj stb., vagyis jobb szeretem a kerekek között tartani. Ennek ellenére a tetőtéri sátor sem mondhatni könnyűnek, vagyis nem hiszem, hogy a súlyeloszlást jelentősen befolyásolta volna ez a változtatás. 

A tetőtéri sátor áthelyezése nem volt könnyű feladat, ám végül sikerült megoldanom egyedül is. A tetőcsomagtartó új elrendezése azért jó így, mert most sokkal könnyebben hozzáférhetek az alumíniumdobozhoz.

Egész nap esett Sozopolban, mi pedig egész nap a Gradina kempingben maradtunk. A visszajelzések nagyon jók voltak, 4-5 csillagot kapott a Google-on, és mi pont ezért is választottuk a helyet. Utólag azonban azt kell mondanunk, hogy bár valóban jó a hely, de azért 4-5 csillagot nem érdemel. Arról beszélgettünk, hogy a jövőben rengeteg lehetőségünk lesz még olyan táborhelyeket találni, amelyek távol vannak a civilizációtól. Ezért kezdetben inkább maradunk az olyan táborhelyeknél, ahol lehetőségünk van folyóvízhez és rendes illemhelyhez jutni, és ahol még más utazókkal is találkozhatunk. 

A következő napon szintén esett, de ekkor már folytattuk utunk a következő táborhely felé, ami egy órára volt a török határtól. 

Nő és overlanding

Célunk a Delphin kemping volt, oda felé pedig egy nem túl hosszú szakasz vitt a tengerpart mentén. Valahogy Bulgáriában végig azt éreztük, hogy bizony hosszú utat kell még megtennie ennek az országnak ahhoz, hogy… hogyis mondjam… szép legyen. 

Mármint a lakott területeknek. A szemét mindenütt szanaszét szórva, az épületek le vannak lakva, az utak nincsenek karban tartva. A Delphin kemping pontosan ugyanilyen volt, de szerencsére találtunk egy igazán jó helyet nem messze a parttól. Itt sikerült dolgoznom egy kicsit, Evelin pedig edzett. Az edzést nem könnyű megoldani az ilyen utakon, de azért mindig igyekszünk. Az előző táborban is elmentünk futni. 

Később írok majd arról is, hogy hogyan lehet megoldani a testedzést overlanding közben. Figyeljétek majd a bejegyzéseket!

Burrito készítés közben

Itt igazán jól éreztük magunkat, sikerült egy nagyon jó táborhelyet felállítani, vacsorára pedig burritót készítettünk. 

A következő napon keresztülhajtottunk egy nemzeti parkon, ahol bár borzasztó volt az út, az erdő szépsége kárpotolt érte. Ahogyan a Bamako-rallyn is volt, Evelinnel fele-fele arányban vezetünk az út során, és most pont rajta volt a sor, hogy megküzdjön a kátyúkkal a török határ felé. 

A határátkelés ezúttal gyors volt, hiszen csak egy kisebb átkelőnél mentünk át. 

Már ebédidő körül járt mire az első várost elértük, és mindenképp szerettünk volna egy kis török kebabot enni. Volt ötletünk arra vonatkozóan, hogy hol szeretnénk megszállni, úgyhogy ebéd után délnek indultunk, egy Isztanbultól nyugatra fekvő üdülőváros, Silivri felé. 

Az első tábor, Semizkum Mocamp, borzasztó volt. Minden piszkos, törött, és nagyon nagyon messze a barátságostól. Továbbmentünk, mégpedig az Istanbul Mocamp nevű hely felé. Ezt a helyet nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek. Még helikopter fel- és leszállóhely is van, bár fogalmam sincs, minek. Nem csak a tulajdonos, de a kutyái is nagyon barátságosak. 

Overland Rig Toyota Prado Gx470

Egyedül a felhők maradtak barátságtalanok egész nap… 

Share on facebook
Share on pinterest
Share on email
Share on print

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *