Gambiában még egy Porschet eladni sem gyerekjáték

2018. január 30.  

Gyuri és Jim a Discoveryvel, valamint Mate és Aliz a Porschéval azt tervezték, hogy amint vége a rallynak, eladják az autóikat. Amint kitették az eladó táblákat a szélvédőre, meg is rohamozták őket a helyi autókereskedők, hogy kiharcolják a legjobb árat a terepjárókért.

Végül azonban úgy tűnt, hogy csak a Discoveryre licitáltak komolyan, mivel mire feljött a nap, egy Banjulban élő belga fickó meg is vásárolta azt. Annak ellenére, hogy a terepjáró már 28 éves, úgy szelte a sivatagi homokot, mintha kényelmes autóutakon hajtana valahol Európában. Biztos vagyok benne, hogy az új tulajdonos elégedett lesz az autóval.

A Cayennenel azonban nem volt ennyire egyszerű a helyzet. Ugyan néhányan komolyan érdeklődtek, főleg a 4,5 l-es V8-as motor miatt,  komoly vásárlókat mégsem vonzott az autó, így egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Mate és Aliz visszafelé is vezetve teszik majd meg az utat. Ez számunkra nagyon jó hír volt, hiszen így nem egyedül kellett megtennünk az utat Szenegálon és Mauritánián keresztül. 

Megegyeztünk, hogy együtt vezetünk Dakhla-ig Nyugat-Szaharában, megállva néhány napra a szenegáli Dakarban. Mate és Aliz viszik majd el Gyurit és Jimet a dakari repülőtérre, onnan indul ugyanis a járatuk haza.

Megbeszéltük a tervet, utána pedig eltöltöttünk egy kellemes délutánt a medencében.

A tengerpartra is volt időnk lemenni, ahol végre lehetőségünk volt néhány helyi sráccal beszélgetni arról, hogy mi is zajlik pontosan az országban. Kiderült, hogy nem túl rózsás a helyzet, viszont úgy tűnt, hogy nem aggódtak különösebben emiatt. 

Este 6 körül elmentünk friss gyümölcslevet venni egy tengerparti kis bódéba, hogy a naplementét felfrissülve tekintsük meg. Az árus nem tűnt túlságosan elfoglaltnak. 

Kiderült, hogy két napja egyetlen vásárlója sem volt, mi voltunk az elsők. És ráadásul most főszezon van! Vele is beszélgettünk egy kicsit, és bár nem volt túlságosan bíztató a helyzet, ő mégis nyugodtan tűnt. 

“Várom, hogy jobbra forduljanak a dolgok!” – ez volt a mottója. 

Share on facebook
Share on pinterest
Share on email
Share on print

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *