A Szahara-sivatag valaha óceán volt

2018. február 9. 

A tetőtéri sátrunkban töltött borzongatóan hideg éjszaka után, ahol még a síruháink sem voltak elegendőek, búcsút mondtunk Ahmednek és Owennek. Folytattuk utunkat nyugat felé. Evelin nem érezte jól magát, így nem indult valami nagyszerűen a nap.

Kövületeket

Ahmed elmagyarázta, hogyan lehet eljutni a főútra, sőt még egy térképet is rajzolt nekünk.

A sivatagi térség további vidékein való átjutás nagyon izgalmas volt. Puha homokkal kezdődött a szakasz, majd ez fokozatosan kavicsos és sziklás úttá változott, a táj pedig úgy nézett ki, mintha egy másik bolygón lennénk. Még egy teljesen lapos és kiszáradt tónak a medrén is áthajtottunk.

Amikor az előző napon megálltunk egy oázisnál, beszélgetés közben Ahmed hirtelen lehajolt, és elkezdett apró köveket összeszedni. Felénk mutatva elmagyarázta, hogy ezen a vidéken lehet találni kövületeket. 

Csodálatos volt látni ilyesmit az eredeti környezetében, nem pedig egy ajándékboltban vagy múzeumban. A Lonely Planet-ben olvastuk, hogy a környéken vannak olyan helyek, ahol fosszilis anyagok találhatóak, de nem számítottam rá, hogy ilyen könnyű lesz megpillantani egyet. 

Nos, valójában nem volt az, mert amint Ahmed sikerén felbuzdulva én is elkezdtem keresni ilyen köveket, sajnos nem találtam egyet sem.

Ezen a napon azonban, amikor már vagy egy órára voltunk a tábortól, megálltunk egy kisebb sziklákkal teli részen, hogy készítsünk néhány képet, és kinyújtóztassuk a lábainkat… Arra eszméljünk hirtelen, hogy minden egyes szikladarab tele van kövülettel. 

A Szahara-sivatag 10 millió évvel ezelőtt óceán volt, amint az a történelem könyvekben olvasható. Ennek ellenére az, hogy saját szememmel láthatom ezeket a leleteket, teljesen hihetetlen volt számomra, és azóta is alig térek magamhoz. 

Szahara- óceán kövülete

Mielőtt újra felhajtanánk a főútra, ennek az útszakasznak a végén van egy ellenőrző pont, ahol a szolgálatban lévő szegény katona megkérdezte, van-e nálam alkohol. 

Először azt hittem, hogy azt kérdezi, mennyi alkoholt fogyasztottam. Mivel ez egy ellenőrző pont, feltételeztem, hogy akár meg is tagadhatja számunkra a belépést a főútra. Bevallottam őszintén, hogy van nálam egy üveggel, nehogy aztán egy esetleges ellenőrzés közben találja meg az autóban, de ekkor kiderült, hogy igazából neki kellene az ital. 

Vonakodva adtam neki, de gondoltam még mindig vehetek valahol máshol, míg szerencsétlen ember itt van a sivatag közepén, ahol semmi bolt nincs a közelben. Érdekes történet egy muszlim országban, ahol az embereknek egyáltalán nem szabadna alkoholt fogyasztani.

Visszatértünk a főútra, de ismét úgy tűnt, hogy sokat terveztünk egy napra. A Magas Atlasz síparadicsomai voltak az eredeti célpontunk, de túl ambiciózus volt ez a terv, főleg, hogy egészen a Szahara-sivatagtól vezettünk. 

Máshogy kellett volna tervezni; éjjel 1 óra volt, amikor megérkeztünk a vendégházba, aminek közelében még csak egy sípálya sem volt, hiszen abban a városban, ahová eredetileg tartottunk, nem találtunk szállást. 

Sziklák szeme díszlete

Útközben azonban belefutottunk egy újabb filmdíszletbe, mégpedig a Sziklák szeme című film benzinkútjának helyszínébe.

Share on facebook
Share on pinterest
Share on email
Share on print

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *