2018. február 2. 

Nagyon örültünk annak, hogy az aznapi és másnapi utat Mauritánia felé nem egyedül, hanem Matetel és Alizzal közösen tesszük majd meg. A nap célja az volt, hogy elérjük Nouakchott-ot, ami azt jelentette, hogy várt ránk 350 mérföld megtétele és egy határátkelés. 

Először úgy terveztük, hogy ismét megállunk Zebrabarban, hogy alaposabban körülnézhessünk St. Louis-ban, de a közelmúltban történt zavargások miatt úgy döntöttünk, hogy ezt most inkább kihagyjuk.

A Dakartól északra tartó főút viszonylag jó állapotban van, viszont a teherautókkal és a szamarakkal továbbra is vigyázni kell. 

A városban azt is észrevettük, hogy a tömegközlekedést kicsi, magántulajdonban lévő buszok bonyolítják, és valószínűleg nincs túl sok belőlük, hiszen gyakran látjuk, hogy emberek a buszok hátuljáról lógva utaznak, mert már nem férnek fel rá – és ez nem csak a városban van így. 

Több buszt és kisebb teherautókat is láttunk útközben, ahol több tucatnyi utas az életével játszva utazott ilyen módon; még az sem zavarta őket, hogy az autók majd’ 100 km/h-val haladtak. 

A nap fő eseménye a határon való átjutás volt Mauritániába. Ez most viszonylag könnyen ment, bár ismét megjelentek a helyi „segítők” a szokásos csalásokkal. Fizettünk 40 eurót az útlevelek ellenőrzésekor, plusz további „határátkelési díjat” is felszámoltak, de ezen kívül minden rendben volt, és hamar ismét úton voltunk. 

Ez ugyanaz a határátkelőhely volt, mint amin Diama felé haladva délen is átkeltünk, tehát újra a Diawling Nemzeti Parkon haladtunk át, ahol ismét láttuk a flamingókat, pelikánokat, gólyákat és varacskosdisznókat is. 

Ez után következett a Nouackchott felé tartó gyötrelmes út, amely olyan gödrökkel volt tele, hogy még egy négykerék meghajtású terepjárónak is meggyűlik vele a baja. 

Már sötét volt, mire megérkeztünk a fővárosba. Tudtuk, hogy megszállhatunk abban a szállodában, ahol korábban is aludtunk, de mivel most sokkal magasabb árat szabtak meg, mint legutóbb, ezért úgy döntöttünk, hogy más helyet keresünk. 

A másik szálloda ugyanolyan drága volt (100 euró), viszont jó helynek tűnt. Őszintén szólva ez nem is volt annyira fontos, hiszen ahhoz, hogy másnap estére Dakhla-ba érjünk, csak egy rövid pihenőt engedhettünk meg magunknak.

Share on facebook
Share on pinterest
Share on email
Share on print

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *